Keresés

Szórakozás és inspiráció a Rubio központban

Frissítve: ápr. 8.

Bővül a Rubio Monocoat központi irodája Belgiumban. Nemcsak új épületet építünk, hanem néhány új tárgyalótermet is terveztünk. Ehhez természetesen új asztalokra is szükségünk volt, és magától értetődik, hogy mi magunk akartuk őket elkészíteni. Így hát a legelső Wood Makers Day-ünkön munkába álltunk, és ez ilyen gyönyörű fa bútorokat eredményezett. Egy kis képzelőerővel akár a belga zászlót is felismerheted! 😉


Wood Makers Day

2021. november végén nagyon különleges vendégeket fogadtunk a Rubio Központban, a Wood Makers Day legelső résztvevőit, akik nagyon örültek ennek a lehetőségnek és izgatottan várták workshopunkat. Rövid bevezető után feltűrték az ingujjukat, elkezdték csiszolni az asztalokat és felkenni az olajakat. Végül arra is biztattuk őket, hogy saját fatárgyaikat is kezeljék néhány általuk választott termékkel.


Három asztal, három különböző befejezéssel

Mivel mi vagyunk a „színek királya”, úgy éreztük, muszáj nekünk is kreatívkodni egy kicsit. Ezért választottuk három asztalunkhoz a Rubio Monocoat Oil Plus 2C három különböző színét. Esőfából készült nagy tárgyalóasztalunkat Pure színnel kezeltük. A két kis tölgyfa asztal Ruby és Black színeknek köszönhetően alakult át. Hogy a fekete asztalnak még mélyebb színintenzitást biztosítsunk, először a Rubio Monocoat Precolor Easy-vel kezeltük a fát Intense Black színben.


A hónap tippje: a csiszolás művészete

Sötét színekkel vagy markáns szálas fafajtával dolgozol, mint ahogy mi a Ruby és az esőfa asztalunk esetében? Akkor a csiszolás módja még fontosabbá válik, mint valaha. Ez határozza meg a végeredményt: minél simább a felület, annál kevesebb olaj és pigment hatol be a fába. Ez kevésbé színezett, ezért kevésbé védett felületet eredményez. Ezért érdemes az asztaloknál max. 100-150-es csiszolópapírral csiszolni. Ezenkívül ügyelni kell arra is, hogy egyenletesen csiszolj! Így elkerülhető, hogy foltokban több-kevesebb olaj szívódjon fel és nagyon egyenetlen eredményt kapjunk.

Projekt neve: Wood Makers Day a Rubio központban

Helyszín: Izegem, Belgium

Termék: Rubio Monocoat Precolor Easy - Rubio Monocoat Oil Plus 2C

Szín: Intense Black – Pure, Ruby és Black

Fa típusa: esőfa és tölgy

-

Szeretnéd, ha a Te munkád lenne a reflektorfényben a Rubio Monocoat-nál egy hónapig?

Küldd el a Rubio projekted összes képét a project@rubiomonocoat.com és a shop@rubioshop.com címre, angol nyelvű kísérőlevéllel és talán a Te projekted lehet a következő, ami egy hónapon keresztül megjelenik a weboldalunkon és a közösségi médiában.


Baráti üdvözlettel,

a Rubio Monocoat központi irodája és magyarországi képviselete